A 37 éves versenyzőnek ez volt az idei első, pályafutása során pedig a 12. időmérős sikere, mellőle csapattársa, a sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó német Sebastian Vettel rajtolhat, a harmadik pozícióból pedig Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája vághat neki a futamnak.
Vettelt az összetettben 77 pontos lemaradással követő spanyol Fernando Alonso (Ferrari) csak a nyolcadik rajtkockát szerezte meg. Sebastian Vettel akkor nyeri meg már vasárnap a világbajnokságot, ha győz a versenyen, Alonso pedig nem végez az első nyolc között. A futam - magyar idő szerint - vasárnap 8.00 órakor kezdődik.
Webberé az első rajtkocka Japánban
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája indulhat majd az élről a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, mivel ő érte el a legjobb köridőt a szombati időmérő edzésen.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.