Az állami sportvezetést Simicskó István államtitkár képviselte, ott voltak a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, Borkai Zsolt elnök és Szabó Bence főtitkár, valamint Tarlós István főpolgármester is.A legendás játékostól és szövetségi kapitánytól, akit több százan kísértek el utolsó útjára, a temető Makovecz termében családtagjainak jelenlétében vettek végső búcsút tisztelői, barátai, több más sportág olimpiai bajnokai, a múlt és a jelen kiváló vízilabdázói, egykori csapattársak és tanítványok, köztük az 1976-os olimpiai aranyérmes nemzeti együttes több játékosa is.Az olimpiai bajnoktársak nevében a 100. magyar ötkarikás aranyérmes birkózó, Hegedűs Csaba köszönt el, játékosai nevében ifj. Szivós István, míg az egykori játékostársak képviseletében a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György búcsúzott tőle. A sírnál Bodrogi Gyula mondta el a szózatot, majd a Himnusz hangjaira helyezték Gyarmati Dezsőt örök nyugalomra.A miskolci születésű sportember játékosként – egyedüliként – öt olimpián szerepelt, Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arany-, Londonban ezüst-, Rómában pedig bronzérmet szerzett. Szakvezetőként szintén a csúcsra jutott, miután 1976-ban győzelemre vezette a nemzeti csapatot a montreali játékokon, emellett világbajnokságot és kétszer Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal.Sportvezetőként 1992-től a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) alelnöke, 1996-tól társelnöke volt, míg politikusként 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, majd 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatában a sportszekció elnöke lett.
Eltemették Gyarmati Dezsőt
A Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték szerdán az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját. A gyászszertartáson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.