Az UEFA fegyelmi bizottsága mindkét klubot azért büntette, mert még 2011-ben a török bajnokságban mérkőzéseket manipuláltak.A keddi döntés azt jelenti, hogy a 2013-2014-es szezonban a Fenerbahce nem indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a Besiktas pedig az Európa Ligában. A Fener emellett a következő kiírásban sem vehet részt nemzetközi kupában, s további egy szezonra felfüggesztett eltiltást kapott.A törökországi bundabotrány 2011-ben robbant ki, miután a rendőrség több mint tíz élvonalbeli mérkőzésről derítette ki, hogy manipulálták. Nyolc klub, köztük a Fenerbahce és a Besiktas volt érintett, s 14 játékos volt vádlottak között.Az ügy kapcsán a török bíróság első fokon 93 embert ítélt el, köztük a Fenerbahce elnökét, aki több mint hat év börtönbüntetést kapott. Igaz, fellebbezett, s jelenleg szabadlábon védekezhet.A botrány kirobbanása után a Fenerbahcét, amely megnyerte a 2010-2011-es bajnokságot, a török szövetség visszaléptette a Bajnokok Ligájától.
Kitiltották a Fenerbahcét és a Besiktast a nemzetközi kupákról
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Fenerbahcét két, míg a szintén török Besiktast egy évre kitiltotta a nemzetközi kupaküzdelmekből.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.