"Igen, megegyeztünk vele, de a vezetőedző továbbra is Alexander Schmidt marad" - mondta kedden Otto Steiner klubvezető, aki hozzátette, még tisztázni kell, hogy pontosan milyen szerepkörben számítanak a svéd tréner munkájára.Eriksson pályafutása során olyan kluboknál dolgozott mint az AS Roma, a Manchester City, a Lazio, a Sampdoria vagy a Benfica. Legutóbb szeptembertől a thaiföldi BEC Tero Sasana technikai igazgatója volt.Az 1860 München 19 forduló után 27 pontjával hatodik helyen áll a 18 csapatos német másodosztályban.
Angol válogatott edző került Király Gábor csapatához
A Király Gábort is foglalkoztató 1860 München labdarúgócsapatának edzői stábjához csatlakozott Sven-Göran Eriksson, az angol válogatottat 2001 és 2006 között irányító szakember.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.