"Az olimpia után hosszabb pihenőt kaptak legjobb versenyzőink, majd november 5-én a Nemzeti Lovardában és a vívóteremben, illetve az egyesületekben elkezdték a munkát" - idézte a szövetségi kapitányt a hazai sportági szövetség (MÖSZ) honlapja. Pálvölgyi Miklós hozzátette: egyelőre nem teljes a létszám, nem tud mindenki teljes értékű munkát végezni."Kovács Saci térdét az olimpia után megoperálták, ő a rehabilitáció időszakát éli. Kasza Robi térde már Londonban is bedagadt, az olimpia után leszívták róla a felgyülemlett vizet. A beavatkozás után nyelvtanulás céljából Amerikába utazott, majd hazatérte után sor került a térdműtétre. Most már lábadozik, gyógytornára jár, öt-hat hét múlva állhat edzésbe. Az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám eleget tett katonai kötelezettségeinek, most már ő is elkezdte az edzéseket. A negyedik olimpikonra, Tóth Adriennre viszont a jövőben nem számíthatunk, ő befejezte pályafutását."A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott Tóth Adrienn bejelentésével, és "sajnálattal vette tudomásul" a fiatal versenyző döntését. Pálvölgyi Miklós elmondta még, hogy a szokásosnál hosszabb - olimpia utáni - szünet miatt ezúttal elmaradt a szokásos lovastábor, a tatai háromhetes felkészülésben viszont részt vesznek az utánpótlás tagjai, valamint angol, ír és ukrán öttusázók is. A felnőtt válogatottak februárban, a hagyományos budapesti fedett pályás viadallal kezdik majd meg a következő versenyidényüket. Ezt megelőzi egy külföldi edzőtábor, vagy a Barcelona melletti olimpiai centrumban, vagy az egyiptomi öttusázókkal. A Világkupa-sorozat február második felében, az Egyesült Államokban rajtol.
Tatán edzenek az ötusázók
Hétfőtől három héten át Tatán "alapoznak" a következő idényre készülő öttusa-válogatott tagjai.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.