A londoni olimpián huszadik helyen végzett, vb-ken és Eb-ken összesen tíz érmet nyert, váltóban kétszeres világbajnok, egyéniben Európa-bajnoki második helyezett sportoló a nem túl jól sikerült ötkarikás szereplést követően, még a brit fővárosban úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai verseny kombinált számában mutatott teljesítménye kijelölte számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig - a lövészetekkel megszakított futás előtt még ötödik volt, innen csúszott vissza tizenöt pozíciót.Tóth Adrienn a londoni olimpiánMTI / Kollányi PéterA közelmúltban azonban levélben jelezte a hazai szövetségnek, hogy abbahagyja a versenysportot. A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott a bejelentéssel, és amint arról pénteken tájékoztatta az MTI-t, tudomásul vette az alig 22 éves versenyző döntését.Az MTI értesülése szerint Tóth jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahova pihenés és nyelvtanulás céljából utazott barátjával, s ahol esetleg vívással foglalkozna a jövőben. Tóth helyzetét némileg bonyolítja, hogy korábban ajánlatot kapott szerződéses katonai státuszra a BHSE-ben, így klubjában is el kell majd varrnia minden szálat.
Tóth Adrienn befejezi az öttusázást
A Magyar Öttusa Szövetség "sajnálattal vette tudomásul", hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.