Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere kedden sajtótájékoztatón ismertette: a szakosztály olyan adósságot halmozott fel, amíg az akadémiát működtette, hogy azt már nem lehetett helyi szinten, illetve szponzorok segítségével kezelni. Ezért id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval levelet küldtek Orbán Viktor miniszterelnöknek."A kérés meghallgatásra talált, és nettó 60 millió forintos segítségről hozott döntést a kormányzat" - mondta Cser-Palkovics András. "Ha nem lett volna ez a támogatás, csak rossz döntéseket tudtunk volna hozni. A város nem tudta volna vállalni ezt, a szponzori háttér pedig nem tud többet adni, és a legrosszabb forgatókönyv alapján akár le is rombolhattuk volna azt, amit eddig felépítettünk. Nagy összefogásra volt, van és lesz szükség ahhoz, hogy ez a fellegvár működjön. A fehérvári hoki kétségtelenül a magyar jégkorongot is jelenti. Ez egy olyan érték, ami nemcsak Székesfehérvár, de az egész ország értéke."Id. Ocskay Gábor - aki életmentő segítségként értékelte a kormányzati támogatást - jelezte: a 2010-ben beindított (a 2009-ben elhunyt fia nevét viselő) akadémia első 16 hónapjának finanszírozását a felnőtt csapat sínylette meg."Ez kb. 160 millió forintot jelentett, és ez az összeg hiányzott a költségvetésből. A hiányt jó gazdálkodással, jegybevétellel 90 millió forintra tudtunk csökkenteni. Most a menedzsmentnek az a feladata, hogy rendezze a dolgokat, és neki kell látni, hogy májusig a tervezett bevételeket 30-40 millió forinttal túllépjük, és akkor a hatodik EBEL-szezonunkban elérhetjük, hogy ne egy komolyabb mínusszal zárjuk az évet." - mondta id. Ocskay. Hozzátette: "Hihetetlen nagy köszönettel tartozunk, s a felelősséget viselnünk kell, hogy a magyar jégkorong meghatározója Székesfehérvár." Amint elhangzott: a támogatás révén elhárulnak a jégkorongcsapat osztrák ligás (EBEL) szereplését veszélyeztető problémák, és lehetőség nyílik a további építkezésre.A sajtótájékoztatón szóba került a Salzburgtól hazai jégen elszenvedett vasárnapi 9-2-es vereség is. Ilyen sok gólt ezt megelőzően még nem kapott a gárda az EBEL-ben."Hetvenkét órának legalább el kell telnie a történések után, hogy döntés szülessen. Az látszik, hogy valami nincs a helyén. Most jelen pillanatban a diagnózis kialakítása az elsődleges feladat. Hogy az ügy vége sima gyógyszeres kezelés lesz, vagy antibiotikum-kúra, esetleg műtét, rövid időn belül el fog dőlni" - összegzett id. Ocskay Gábor.
76 milliót küldtek Orbánék a fehérvári hokiakadémiának
A kormány 76,2 millió forint állami támogatást biztosít a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiának.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.