A komáromi sportlövő a finálét követően elmondta: vasárnap fedezte fel, hogy az álló testhelyzetben használatos teljes első irányzékát ellopták, és mivel az edzőpályára csak versenyzők, edzők és bírók mehettek be, ezért ő úgy sejti, valamelyik riválisa lehetett az elkövető."Húsz éve járok versenyekre, de ilyen még nem fordult elő velem. A pálya be van kamerázva, és remélem, megtalálják az elkövetőt még akkor is, ha a mostani eredmény emiatt nem fog változni. A bíróknak jeleztem, mi történt, de ők csak széttárták a kezüket" - mondta a szám világ- és Európa-bajnoka. Egy hasonlattal élve úgy fogalmazott, olyan hátrányba került a lopás révén, mintha egy Forma-1-es autóba egy Trabant kormányát szerelték volna az ellopott helyére, ám ennek ellenére hatodik lett az olimpián. "A fegyvergyár szervízcsapata is itt van az olimpián, ők gyorsan tudtak szerezni egy hasonló alkatrészt, de ennek más a súlyeloszlása, mérete, így időbe telt, mire megszoktam. Ha ez nincs, akkor is legfeljebb az ezüst- vagy a bronzéremért küzdhettem volna, mert az olasz Campriani most legyőzhetetlen volt" - mondta Sidi. "Megpróbálok a pozitívumokra gondolni, és úgy érzem, ilyen módon örülni kell a döntőbe jutásnak, illetve a hatodik helynek. A szétlövés is fárasztó volt fejben, végül is négyünk közül csak egy juthatott tovább."Sidi PéterMTI / Kovács TamásSidi külön köszönetet mondott a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy a játékokra nem utaztatta ki azokat - a magyar szövetség vezetőire utalva -, akik elmondása szerint Pekingben zavart keltettek, és részben ennek köszönhető, hogy most mindhárom magyar sportlövő (ő, Csonka Zsófia és Bognár Richárd) is pontszerző, hatodik tudott lenni. A jövőt illetően elmondta, akár még 3-4 olimpia is "benne van", hiszen van olyan sportlövő, aki már a nyolcadik olimpiáján szerepel.Sidinek ez a harmadik fellépése volt Londonban, korábban légpuskában 13., a kisöbű szabadpuska 50 méteres fekvő versenyében pedig 11. lett.
Ellopták a magyar olimpikon felszerelését
Sidi Péter úgy végzett a hatodik helyen a kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses összetett számában a londoni olimpia hétfői versenynapján, hogy vasárnap vagy szombaton ellopták a felszerelésének egy részét.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.