Az már korábban látható volt, hogy rokonai támogatását élvezi a többszörös rekorder úszó, amit úgy gondolt, hogy egy fotóval hálál meg. A képen Taylorral, testvérének kislányával és egy olimpiai aranyéremmel szerepel.

Michael Phelps, miután megnyerte negyedik aranyérmét is a londoni olimpián, testvérének gyermekével ünnepelte a sikert.
Az már korábban látható volt, hogy rokonai támogatását élvezi a többszörös rekorder úszó, amit úgy gondolt, hogy egy fotóval hálál meg. A képen Taylorral, testvérének kislányával és egy olimpiai aranyéremmel szerepel.

A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.