Az egyes pályán kezdtük meg a versenyt, pontosabban Cseh László, aki hátúszásban is képes nemzetközi színvonalat produkálni. Olyannyira, hogy ideje külön is országos csúcsot ért száz háton. Az első ötven után Cseh a másodikként fordult, tizenöt századdal az amerikai váltó első embere mögött. A száz méteres fordulónál Gyurta következett a mellúszással, harmadik volt százötvennél. Kitajima behozta az amerikai csapatot, Gyurta tartotta a harmadik pozíciót. Pulai Bence volt a harmadikunk pillangón, kétszázötvennél még mindig harmadikak voltunk, szenzációs volt a verseny. Kozma Dominik volt a sprinterünk, háromszázötvennél az ausztrálok feljöttek a dobogóra, mi a negyedik helyért küzdöttünk a britekkel, de aztán a végén 3.33.02 -es országos csúccsal ötödik helyezett lett a magyar vegyes váltó. A számot a Phelps -szel felálló amerikai csapat nyerte. Soha rosszabbat, mármint magyar részről!
Vegyesváltóban ötödikek vagyunk, országos csúccsal
A négyszáz vegyesúszás váltóversenyében Cseh-Gyurta-Pulai-Kozma négyessel próbáltunk meg gesztenyét kaparni az olimpiai döntőben, pedig már az is király, hogy ott vagyunk a vízben.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.