A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület (NITE) elnöke Ausztrián, Németországon, Luxemburgon, Hollandián, Belgiumon és Franciaországon keresztül halad a londoni célig.Belgiumba kelet felől, Liege-nél érkezett, majd a hollandiai Maastricht, Hasselt és Leuven érintésével futott Brüsszelbe, ahol szerdán fogadta őt Kovács Tamás Iván nagykövet is. Ezt követően Gentig futott, majd Brugge (Bruges) érintésével Veurne után hagyja el az országot.A 25 éves sportember - akinek útját az érdeklődők az europafutas.hu/elo-kapcsolat honlapon nyomon követhetik - az MTI-nek elmondta: nyolc nappal a célba érkezés előtt jól érzi magát, a szervezete ráállt a napi tetemes futásadagokra, és viszonylag gyorsan regenerálódik. Hozzátette: a térde azért már érzi a távot, de ez azért is van, mert javarészt betonon fut.Elmondta: útközben szervezési problémák miatt némileg módosult az útvonal, így számításai szerint végül nem pontosan 50 maratoni távot, hanem annál valamivel kevesebbet, összesen mintegy 2000 kilométert fog megtenni.Jelezte azt is, hogy Európa-futását nem egyszerű egyéni sportteljesítménynek szánja, hanem az olimpiai eszmét, a civil önszerveződés jelentőségét, valamint a fiatalság egészséges, sportos életmódjának értékeit kívánja népszerűsíteni.Varga Norman beszámolt arról, hogy fogadtatása útközben változó volt. Magyarországon nagyobb "felhajtással" fogadták útjának egy-egy állomása során, de külföldön is számos ott élő magyarral találkozott, és sokan együtt is futottak vele egy-egy kisebb szakaszon.Brüsszelben szintén tucatnyi ott élő magyar fogadta. Mint mondta, a nagykövet maga is szívélyesen köszöntötte, és támogatásáról biztosította kampányát.Varga Normant 16 éves korában villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, jelenleg egészség- és környezetvédőként, valamint ultrafutóként tevékenykedik.
Belgiumban jár az olimpiára futó magyar
Már Belgiumban jár Varga Norman ultrafutó, aki 50 nap alatt csaknem 50 maratoni távot teljesítve jut el a brit fővárosba, a londoni olimpia nyitóünnepségére.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.