Fazekas RóbertMTI / Koszticsák SzilárdMolnár Zoltán, a MOB főtitkára, az olimpiai csapat vezetője - a MOB tájékoztatása szerint - kedden bejelentette, hogy az egyik A-szintet teljesített sportolót, aki jelenleg doppingeljárás alatt van, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével egyetértésben nem nevezték be a július 27-én kezdődő olimpiára. "A sportoló neve a doppingeljárás jogerős lezárásáig nem hozható nyilvánosságra" - írta a mob.hu.A mob.hu-n olvasható keddi közlemény szerint a nevezéseket a MOB képviselői szerdán véglegesítik majd Londonban.Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke az MTI-nek kedden elmondta, a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutattak ki. A versenyző - akinek korábban volt hasonló esete - kérte a B próba elvégzését is.
Fazekas Róbert lehet a doppingteszten lebukott olimpikon
A 159 olimpiai kvótát szerzett sportoló közül 158 nevezését erősítette meg a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek a hivatalos honlapjára felkerült keddi listáról Fazekas Róbert diszkoszvető neve hiányzik.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.