Szántó László, a szervezőbizottság elnöke az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előrejelzések szerint a Balaton környékén 32 fok körüli hőmérséklet várható, a víz hőfoka pedig 26-28 fokos, azaz ideális lesz. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy - a korábbi évektől eltérően, amikor többször került sor halasztásra - az eredetileg kijelölt időpontban tudják megrendezni az eseményt, melyen nyolc-kilencezer sportember részvételével számolnak. A lebonyolítás végleges megerősítése csütörtökön várható.Elhangzott, hogy nevezni reggel 7 órától 13:30 óráig lehet majd szombaton a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatosan tart. A szervezők elmondták, hogy az úszók 94 százaléka lelkes amatőr, vagyis csupán 6 százaléka élsportoló. Örömtelinek ítélték, hogy egyre több a női nevező, és szép számmal indulnak mozgáskorlátozott sportemberek is. A statisztikák szerint az indulók 8-10 százaléka külföldi.Mivel a Pek-Snack Balaton-átúszás szervezőinek - elmondásuk szerint - a biztonság szavatolása a legfontosabb, ezúttal az úszókra mintegy 160-180 vitorlásból, kis hajóból és motorcsónakból álló úszófolyosó vigyáz, a cirkáló vízi rendőrök pedig folyamatosan figyelik a résztvevőket. Minden korábbinál népesebb, csaknem kétezer fős csapat dolgozik majd a problémamentes lebonyolításért.A sajtótájékoztatón részt vett Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok, aki ötödik Balaton-átúszására készül. Az eseményhez kapcsolódó élményeiről mesélt, illetve elmondta, hogy a viadal szerinte azért nagyon fontos, mert felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára.
Harmincadszor lehet átúszni a Balatont szombaton
Amennyiben az időjárás engedi, szombaton bonyolítják le a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb szabású szabadidősport úszórendezvényét, a 30. Balaton-átúszást, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.