A szakvezetőnek elsősorban az nem tetszik, hogy csapata csak négy, míg a következő ellenfél, a német válogatott kettővel több, azaz hat napot pihenhet a fináléba jutásért csütörtökön sorra kerülő összecsapás előtt."Ez olyan probléma, amelyet az európai szövetségnek felül kell vizsgálnia a következő tornára" - jelentette ki Prandelli hétfőn, egy nappal azután, hogy az olaszok 120 percnyi, gól nélküli küzdelmet követően 11-esekkel legyőzték az angolokat a kijevi negyeddöntőben.Prandelli egyelőre nem akart részletekbe menően beszélni a csütörtöki találkozóról, mert keretéből többen sérültek, például a védelemből Ignazio Abate és Giorgio Chiellini, a középpályáról pedig Daniele De Rossi és Thiago Motta, míg Christian Maggio eltiltott lesz, azaz egyelőre nem tudja, hogy milyen együttest tud majd pályára küldeni Varsóban.
Elégedetlen a foci-Eb beosztásával az olasz kapitány
Kritizálja a torna menetrendjét Cesare Prandelli, a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon elődöntős olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.