Szabó Tünde, a magyar szövetség (MÚSZ) főtitkára az m1 Ma reggel című műsorában pénteken elmondta, hogy véglegesnek akkor tekinthető majd a hat váltó szereplése, ha a nemzetközi szövetség hivatalosan értesíti erről a MÚSZ-t. A kvalifikációs időszak a staféták számára csütörtök éjfélkor zárult le.A női 4x200 méteres gyorsváltó szereplése már a tavalyi világbajnokság óta hivatalosnak tekinthető, s Szabó szintén biztosnak nevezte a két 4x100-as vegyes-, valamint a férfi 4x200-as gyorsstaféta indulását is. Ezenkívül a két 4x100-as gyorsváltó részvételére is van esély.A barcelonai olimpián 100 m háton Egerszegi Krisztina mögött ezüstérmes Szabó a londoni úszócsapattal kapcsolatban azt emelte ki, hogy egyéniben jelenleg 24 indulóval számolnak, de június 17-ig lehet még szintet teljesíteni, s a váltók révén is nőhet ez a létszám, ezért a szövetség 28 versenyzővel kalkulál.
Hat magyar úszóváltó is indulhatna az olimpián
Valószínűleg mind a hat olimpiai úszó váltószámban indulhat magyar csapat a londoni játékokon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.