"Nem a gyorsaságról van szó, Felipének ezzel nincs baja, sokkal inkább lelki problémái vannak, ezeket kellene leküzdenie" - érvelt Barrichello a Globoesporte című honlapnak adott nyilatkozatában. "Néha be kellene csuknia a szemét, és arra koncentrálni, hogy amivel most foglalkozik, az a legjobb dolog a világon. Rossz pillanataimban én például azt szuggeráltam magamnak, hogy pokoli szerencsém van, hiszen azt csinálom, amit a világon a legjobban szeretek."Barrichello, aki az idén nem kapott szerződését a Forma-1-ben, és az Indycarban versenyez, elmesélte: annak idején a Ferrarinál neki is problémát okozott, hogy a másik gépben minden idők egyik legjobb autóversenyzője, a német Michael Schumacher ült."Most Fernando Alonso Massa csapattársa, a spanyolnál pedig jelenleg nincs jobb pilóta az F1-ben. Nyilván kedveznek neki. Tudom, ez kemény falat, de valahogy mégis meg kellene emészteni." Massa az idei két futamon még nem szerezett pontot, a listát csapattársa, Alonso vezeti, és lapértesülések szerint a brazilt esetleg meneszti a Ferrari.
"Massának fejben kell javulnia"
A brazil Rubens Barrichello szerint honfitársa, Felipe Massa, a Ferrari Forma-1-es pilótája nem technikai gondokkal küzd, hanem "fejben kellene javulnia".
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.