Kelecsényi Ernő, a klub elnöke a hatharom.hu oldalnak elmondta: korábban szavát adta a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökének, Vetési Ivánnak, hogy a norvég szakember május végétől kizárólag a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább. Az MKSZ tavaly novemberben azzal a feltétellel járult hozzá Böhn győri edzősködéséhez, hogy a klubbal csak 2012. május 31-ig szóló szerződést köt.Kelecsényi jelezte: nincs esély arra, hogy a népszerű Böhn ezt követően is maradjon, éppen ezért tárgyalnak a jelöltekkel, akik közül az egyik magyar, a másik külföldi. Hozzátette: a tárgyalások még nem zárultak le, de reméli, néhány héten belül tudni fogják, ki lesz az utód, aztán pedig a megállapodást követően derül ki, hogy mikor lehet ezt nyilvánosságra hozni. A Győr november 16-án vált meg Konkoly Csabától és nevezte ki november 23-án Böhnt azzal a reménnyel, hogy a norvég sztáredzővel végre Bajnokok Ligáját nyer a csapat.Egyes sajtóinformációk szerint Mocsai Lajos, az MKB Veszprém és a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya, vagy Jose Ignacio Prades Pons, a spanyol Itxako mestere lehet a befutó, de egyik érintett klub, illetve szakvezető sem erősítette meg az értesüléseket.
Magyar és külföldi jelölt közül kerülhet ki a győri kézisek vezetője
Két jelölt - egy magyar és egy külföldi - közül kerül ki az a szakember, aki átveheti május végén Karl Erik Böhn vezetőedzőtől a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának szakmai irányítását.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.