Az olimpiai bronzérmes duó a szerdai edzés után jelentette be, hogy nem lép jégre a délutáni rövidprogramban. Mint kiderült, a 28 esztendős Savchenko 13 nappal korábban tréning közben combizomhúzódást szenvedett, s állapota nem javult, erős fájdalmai miatt nem tudja vállalni a versenyt."A korábbi sérülés kiújult, ezért meg kellett hoznunk ezt a döntést" - mondta Ingo Steuer, a páros edzője. "Számunkra az a legfontosabb, hogy a márciusban sorra kerülő nizzai világbajnokságon százszázalékos állapotban tudjunk jégre lépni, s megverjük az Európa-bajnokot."Stefan Prengle, a Német Korcsolyázó Szövetség (DEU) orvosa azt mondta, Savchenko öt-hét napon belül ismét elkezdheti az edzéseket. Az ukrán származású korcsolyázó Sheffieldben marad, s ott kezelteti tovább sérülését.A négyszeres kontinensbajnok páros korábban bejelentette, hogy a Svájcban jövő csütörtökön sorra kerülő "Art on Ice" elnevezésű pénzdíjas bemutatón szeretne szerepelni, a nemzetközi szövetség (ISU) azonban emiatt megbüntetheti, a szabályzat ugyanis kimondja, amatőr versenyzési joggal rendelkező korcsolyázók nem vehetnek részt pénzdíjas eseményeken.A sheffieldi Eb-n szerdán (ma) 14:45 órától a párosok, 19:30 órától pedig a jégtáncosok rövidprogramjára kerül sor, utóbbiban a Nagy Zsuzsanna, Fejes Máté kettős is érdekelt.
Műkorcsolya-Eb: párosban nem lesz címvédés
Sérülés miatt visszalépett a versenytől a párosok között címvédő, háromszoros világbajnok német Aliona Savchenko és Robin Szolkowy az angliai Sheffieldben zajló műkorcsolya Európa-bajnokságon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.