A válogatott magyar légiós a liga honlapja szerint 26 perc alatt hat lepattanót is szedett, illetve ugyanennyi gólpasszt is kiosztott. "Az első számú irányítónk nem tudta vállalni a játékot, ezért rám hárult nagyobb feladat egyes poszton - nyilatkozta az MTI-nek Hanga. - Remek alkalmak ezek, hogy gyakoroljam a játékot ott is. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra, úgy számoltuk, ezt hoznunk kell hazai pályán. Pozitívnak látom, hogy többször jó ütemben tudtam kiszolgálni a társaimat, illetve jól lepattanóztam, mezőnyből viszont nem dobtam jó százalékkal. A hétvégén újabb mérkőzés vár ránk, vasárnap hatkor már az Estudiantes pályáján vendégeskedünk." A Manresa jelenleg a 11. helyen áll a 18 csapatos bajnokságban.
Hanga Ádám hat pontot dobott a Murciának
A Manresát erősítő Hanga Ádám hat ponttal vette ki részét az utolsó előtti helyen álló Murcia 83-74-es legyőzéséből a spanyol kosárlabda-bajnokság szerdai játéknapján.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.