A mostani kontinensviadalon a harmadik elsőségét begyűjtő Cseh ráadásul óriási országos csúccsal, 1:50.87 perces idővel (régi: 1:51.55) ért célba. Ugyanebben a számban Biczó Bence a hatodik helyen zárt. Cseh egészen 150 méterig a harmadik és a negyedik hely között volt, ekkor azonban jól láthatóan magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és az utolsó fordulót követően az élre állt, s már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. Cseh korábban 200 és 400 m vegyesen nyert Szczecinben.Jakabos rendkívül szoros csatában, az utolsó ötven méteren óriásit hajrázva, 59.72 másodperces idővel lett második, míg a szám másik magyarja, Verrasztó Evelyn 1:00.17 perccel negyedikként zárt.Itt mindkét magyar jól kezdett pillangón, ám háton visszaestek. Mellen Jakabos már feljebb kapaszkodott, de még ekkor sem volt igazán éremközelben, ám gyorson nagyot hajrázott, s így elérte a dobogó második fokát.
Cseh László aranyérmes 200 pillangón
Cseh László 200 m pillangón arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig 100 m vegyesen ezüstérmet szerzett a lengyelországi Szczecinben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati napján.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.