"Már tíz kilométeren is biztatóan mozgott, ám ott rossz döntésnek bizonyult, hogy nyolc kilométernél kijött frissítőért, mert visszatérve érdemben már nem tudott beleszólni a jobb helyek elosztásába - magyarázta Németh Zsolt, a Magyar Hosszútávúszó Szövetség főtitkára a kiugró siker "előéletét". - Aztán öt kilométeren már tizedik lett, s mi reménykedtünk benne, hogy 25-ön még jobb lesz, de hogy ennyire..."Mindenesetre a terhet a főtitkár és az egykori kiváló vízi maratonista, a szövetség jelenlegi elnöke, Hajós Gyula is igyekezett levenni a 23 esztendős Gercsák válláról."Azt mondtuk neki, hogy fogja fel edzésnek a vb záróversenyét, s csupán azt kértük tőle, hogy próbáljon meg az élbollyal együtt tartani. Ez sikerült is neki, végig ott volt az első tízben, s a bójáknál rendre nagyon jól fordult. Pedig legalább 31 fokos volt a víz, már azt vártuk, hogy emiatt le is fújják a versenyt, de nem tették, szerencsénkre, s amikor a vége felé az egyik "élelmezési" pontonnál szóltam neki, hogy Csaba, a hetedik vagy, fellelkesült, és kiszólt, hogy most már végigússza a távot. Kiderült, hogy bírja a meleget, sőt hajrázni is tud, mert a cél felé közeledve egyre-másra érte utol és előzte is meg az előtte haladókat. A legvégén a másodikként beérkezett oroszt is megszorongatta, olyannyira, hogy ha van még 20 méter, őt is beéri. Persze a bronz is csodálatos, nagy siker ez neki személyesen, a sportágunknak és a szövetségnek egyaránt" - nyilatkozta az MTI tudósítójának Németh Zsolt.
Vizes vb: Gercsák a meglepetésember
A kínai vizes vb eddigi legnagyobb meglepetésével gyaníthatóan egy magyar hosszútávúszó, a számottevő nemzetközi eredménynek eddig híján levő 23 éves Gercsák Csaba szolgált azzal, hogy szombaton bronzérmet szerzett a férfiak 25 kilométeres számában.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.