Ted Sator szövetségi kapitány csapatából ezúttal kisebb sérülés, illetve betegség miatt Tokaji, Kovács, Vas Márton, valamint Kóger, Tóth, Bartalis, Szélig, Vas János, Bálizs és Hetényi maradt ki. A világ élvonalába tavaly - éppen a magyarok elleni sikerrel - feljutott szlovénok a két csapat utolsó négy egymás elleni meccsét megnyerték. A magyarok legutóbb 2006. december 16-án tudták legyőzni riválisukat. A kapuban Szuper kezdett, aki visszatért a tengerentúlról.Nagyon rosszul kezdődött magyar szempontból a mérkőzés, 36 mp után már vezettek a vendégek, akik a 6. percben már 3-0-ra elléptek. Időkérés után rendezte sorait a magyar válogatott, sikerült szépítenie, így kétgólos hátrányban vonulhatott a szünetre. A pihenő után Fekete emberhátrányban tovább csökkentette a különbséget, ám a szlovének európaklasszis csatára, David Rodman gyorsan visszaállította a különbséget. Aztán Ladányi találatára M. Rodman válaszolt fél percen belül, de később - a kerethirdetésnél még tartaléknak jelölt - Nagy is eredményes volt, amire nem jött válasz.Az utolsó harmadban komoly változást jelentett, hogy mindkét védelem jól állt a lábán, a magyarok némileg többet lőttek kapura, de sem Ladányiék, sem a rivális támadói nem tudtak kapuba találni. Az eredmény így nem változott, a magyar csapat pedig az utolsó másfél percre levitte kapusát, majd fél perccel a vége előtt egy szlovén-kiállítás kettős előnyt eredményezett, ám a vendégek kapuja érintetlen maradt, s ezzel Szlovénia nyerte a meccset.Szombaton, immár Székesfehérváron megint a szlovénok lesznek az ellenfelek. Utána a keretből hárman távoznak, majd kedden és szerdán az ukránok elleni két találkozóval zárul a felkészülés.FELKÉSZÜLÉSI JÉGKORONG MÉRKŐZÉSMAGYARORSZÁG - SZLOVÉNIA 4-5 (1-3, 3-2, 0-0)
Gólszerzők: Szirányi, Fekete, Ladányi, Nagy Gergő, illetve Leber, Rakovic, D. Rodman (2), M. Rodman A további felkészülési program:
szombat 19 óra: Magyarország-Szlovénia, Székesfehérvár
kedd 19 óra: Magyarország-Ukrajna, Budapest/Jégpalota
szerda 18 óra: Magyarország-Ukrajna, Dunaújváros A vb magyar mérkőzései:
április 17., vasárnap 19:30: Magyarország-Hollandia
április 18., hétfő 19:30: Magyarország-Koreai Köztársaság
április 22., péntek 19:30: Magyarország-Spanyolország
április 23., szombat 19:30: Magyarország-Olaszország
Kikapott a magyar hokiválogatott a szlovénoktól
Az április 17-én kezdődő divízió I-es világbajnokságra házigazda készülő magyar jégkorong-válogatott 5-4-re kikapott pénteken az A csoportos szlovén csapattól a káposztásmegyeri Jégpalotában.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.