Az AP hírügynökség beszámolója szerint a két játékos a meghallgatáson bizonyítékokkal szolgált arra vonatkozóan, hogy ártatlanok. A két futballistát az UEFA azért tiltotta el, mert a Fiorentina elleni, 2009. október 20-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni. A hátvéd Mészárost 18 hónapra, 2011 végéig, a kapus Poleksicet pedig két évre, 2012. június 30-ig tiltotta el 2010. június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága. A két labdarúgó fellebbezett, de a kontinentális szervezet tavaly szeptember 9-én elutasította a beadványukat és érvényben hagyta az eltiltásokat, ezért fordultak a CAS-hoz.
Vukasin Poleksic arra hivatkozott az UEFA-hoz benyújtott fellebbezésében, hogy a megvesztegetési kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás. Mészáros Norbert azt kívánta igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel. A Puskás Ferenc Stadionban rendezett, az olaszok által 4-3-ra megnyert mérkőzés az európai bundabotrányban vizsgálódó bochumi ügyészségnél is terítéken van. A németek vádiratában lapinformáció szerint e mellett a Debrecen egy másik mérkőzése, az egy évvel korábban, az UEFA Kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágó (2-3) is szerepel.
A CAS heteken belül dönt Mészáros és Poleksic ügyében
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a csütörtöki meghallgatás után heteken belül dönt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballista, Mészáros Norbert és Vukasin Poleksic fellebbezéséről.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.