A dél-amerikai ország válogatottjának - és többek között az FC Barcelonának - egykori irányítója tavaly tért vissza szülőhazájába egy kis brazil klub, a Mogi Mirim színeiben. Rivaldo, aki légiósként legutóbb Üzbegisztánban, a Bunyodkor együttesében játszott, pályafutása zenitjén, 1999-ben az Év labdarúgója címet érdemelte ki a nemzetközi szövetségtől, a FIFA-tól, s alapembere volt a 2002-ben világbajnokságot nyert brazil nemzeti csapatnak. Európai vándorévei alatt a Barcán kívül megfordult többek között a szintén spanyol Deportivo La Coruna, Olaszországban az AC Milan, Görögországban pedig az Olympiakosz együtteseinél. Most kölcsönben került a Sao Paulóhoz.
Leigazolták a 38 éves Rivaldót
Az év végéig leigazolta a 38 esztendős Rivaldót a brazil élvonalban szereplő Sao Paulo labdarúgócsapata.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.