A trénert eredetileg két összecsapásra érvényes eltiltással sújtották, amiből csak egyet kell letöltenie, a másikat három évre felfüggesztették. Utóbbit hétfőn a bizottság eltörölte, a szakember 40 ezer eurós pénzbüntetését pedig 30 ezresre mérsékelte.
Mourinhót azért tiltották el, mert az Ajax Amsterdam elleni, november 23-i BL-mérkőzésen a vád szerint rávette két játékosát, Xabi Alonsót és Sergio Ramost, hogy szándékosan állíttassák ki magukat. Így ugyanis a záró csoportmeccset kell csak kihagyniuk, amely már nem dönt semmiről, viszont a kieséses szakaszra letöltik eltiltásukat.
Alonso és Ramos valamint az edzői utasítást nekik közvetítő kapusok, Iker Casillas és Jerzy Dudek pénzbírságán nem módosítottak, előbbi kettőnek 20-20 ezer, utóbbi kettőnek pedig 10 és 5 ezer eurót kell kifizetnie. A Real Madrid szerdán a francia Auxerre ellen lép pályára a BL csoportkörének utolsó játéknapján.
Csökkentették Mourinho és a Real Madrid büntetését
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága hétfőn enyhítette a José Mourinhóra, a Real Madrid portugál vezetőedzőjére kirótt két mérkőzésre szóló eltiltást, illetve a királyi gárda 120 ezer eurós pénzbüntetését 100 ezer eurósra csökkentette.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.