Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya győzni szeretne szerdán a litvánok elleni, idei utolsó összecsapásán, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a csapatépítés szempontjából is hasznos legyen a székesfehérvári felkészülési mérkőzés.
"Kettős a cél, hiszen mindenképpen szeretnénk megnyerni a találkozót, de a csapatépítés szempontjából nagyon fontos, hogy kipróbáljunk egy-két olyan fiatal játékost, akik a jövőben hasznos tagjai lehetnek majd az együttesnek" - nyilatkozta a szakember hétfőn az MTI-nek a magyar szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában rendezett sajtóbeszélgetésen. A tréner egyelőre Kádár Tamást, a Newcastle United játékosát nevezte meg mint biztos pályára lépőt, igaz, azt még nem árulta el, hogy a válogatott újonca kezdőként vagy csereként kap-e majd lehetőséget.
A szakember szerint mindenképpen hasznos lesz a találkozó, ugyanis a válogatott még a csapatépítés korai szakaszában jár, éppen ezért minden olyan alkalmat meg kell ragadni, amikor két-három napot együtt tölthet a keret. Az együttesből csak Pintér Ádám hiányzik, a Real Zaragoza légiósa hétfő este csatlakozik társaihoz. A korábban biztos kerettagnak számító Vanczák Vilmos most azért nem kapott behívót, mert klubja, a svájci Sion arra kérte az illetékeseket, hogy ezúttal tekintsenek el a védő szolgálataitól. Gera Zoltán csapatkapitány szerint kiélezett mérkőzést vívnak majd a litvánokkal: "Rendkívül kellemetlen stílusuk van, erőltetik a test test elleni párharcokat, ezért nehéz mérkőzésre számítok." A Fulham légiósa a klubjában kialakult helyzetéről elmondta: örül annak, hogy a szurkolók kiállnak mellette, és továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a pályán mutatott teljesítményével beverekedje magát a csapatba.
Koman Vladimir, a Sampdoria középpályása mosolyogva állta az újságírói rohamokat: "Pályafutásom legszebb időszakát élem át. A klubomnál számítanak rám, ha éppen kisebb sérüléssel vagy betegséggel küszködöm, akkor mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hétvégi bajnokira bevethető legyek, ez nagyszerű érzés." A fiatal futballista hozzátette: a válogatottnak most hasznára válhat, hogy a légiósok egyre nagyobb szerephez jutnak csapataikban, és nagyszerű formában vannak.
A genovaiak labdarúgója elmondta, hogy élvezi a játékot, igaz, az együttesnek nem nagyon megy mostanában, de bízik abban, hogy "beindulnak" majd. A klubnál nagy vihart kavart Antonio Cassano botránya (a válogatott "rosszfiúja" egy nyilatkozatában megsértette az egyesület elnökét), de Koman szerint nem emiatt van a sikertelenség: "Az igaz, hogy nem mennek be a helyzetek, de egyszerűen nincs időnk, és nem is akarunk foglalkozni ezzel az egésszel. Ez csak Cassano és az elnök úr dolga." A válogatott 15 órától nyilvános edzést tart, amely 18 olyan fiatal labdarúgó is részt vesz, akik az vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecserről, illetve Kolontárról érkeztek.
Egervári győzni akar a litvánok ellen
A szakember szerint mindenképpen hasznos lesz a találkozó, ugyanis a válogatott még a csapatépítés korai szakaszában jár.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.