A 64-es főtáblán nehezen lendült bele, a lengyel Krzysztof Mikolajczak ellen csak két tussal nyert, a következő fordulóban viszont leiskolázta a szintén lengyel Robert Andrzejukot, amit a 15-4-es eredmény hűen tükrözött. A folytatásban könnyedén, 15-8-cal jutott túl az amerikai Bejamin Brattonon, a negyeddöntőben pedig az orosz Pavel Suhovot verte simán, 15-10-re. Az esti programban - a hosszú szünetet követően - viszont már nem találta a ritmust az észt Nikolai Novosjolovval szemben, és 15-11-re kikapott az elődöntőben.
Ellenfele két gyors tussal kedvező helyzetbe került, majd Boczkó is adott egy tust, a következő - együttes - találatnál viszont jelezte, hogy az övé a talajt érte, így 2-3 helyett 1-3-ra módosult az eredmény. Sportszerűségéért a Grand Palais három-négyezres közönsége megtapsolta. Az első szünet 3-5-nél következett, de a pihenő után sem változott a helyzet, Novosjolov összeszedettebbnek tűnt, Boczkó nem is igazán értette, hol és hogyan találja el őt ellenfele. Fordulat a továbbiakban sem jött, így négy tussal az észt nyert, ő jutott a fináléba.
Az egyéniben háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik Boczkó eddigi legjobb eredményét érte el világbajnokságon egyéniben.
Vívó-vb: Boczkó Gábor bronzérmes
Boczkó Gábor bronzérmet nyert a párizsi vívó-világbajnokság hétfői párbajtőrversenyében.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.