sportmuzeum.huA németek óriási meglepetésre 3-2-re verték a jóval esélyesebb magyarokat a berni döntőben. A doppingvád nem először merül fel az ellenféllel kapcsolatban, 2004-ben is Németországban röppentek fel ilyen hírek. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat játékosa akkor azt mondta, már a vb után hallott a doppingvádakról."Úgy tartja a mondás, nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A döntő után egy-két évvel felmerült, hogy esetleg a németek doppingoltak, mivel feltűnést keltett, hogy néhány játékosuk kórházba került. De ez azután feledésbe merült, egyrészt, mert az ember nem szeret vádaskodni, másrészt azt mondhatták volna nekünk, hogy savanyú a szőlő" - fogalmazott akkor. A hétfőn nyilvánosságra került elemzés szerint a játékosoknak a csapat gyúrója adott injekcióban metamfetamint, amely ma már tiltott. Az érintettek azt hitték, C-vitamint kapnak - erre a megállapításra jutott kutatásai során Erik Eggers. A tanulmány kitér arra, hogy az ajzószer sportbeli használatának alapjait már az 1930-as és 1940-es években letették, a teljesítmény- és figyelemfokozó pervitint a II. világháborúban katonáknak adták, s akkor figyeltek fel "kedvező" hatásaira.
Kiderült: az Aranycsapat ellen doppingoltak a németek az 1954-es focivébén
A pervitin nevű ajzószerrel doppingolták az 1954-es svájci labdarúgó-világbajnokság alatt az aranyérmes német válogatott több tagját - többek között ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra a Lipcsei Egyetemen, és az osztrák Kronen Zeitung internetes oldala adta hírül.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.