A rajt utánEPAA második helyen a világbajnoki címvédő brit Jenson Button (McLaren), a harmadikon pedig a brazil Felipe Massa (Ferrari) végzett. A vb-pontversenyben eddig éllovas brit Lewis Hamilton (McLaren) már az első körben kiesett, így az olasz GP-t a hatodik helyen befejező ausztrál Mark Webber (Red Bull) került a pontvadászat élére. Hamilton jelenleg a második, Alonso pedig feljött a harmadik helyre. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző idei harmadik futamgyőzelmét szerezte meg a monzai pályán. A rajt után Button bravúrosan megelőzte Alonsót, viszont Hamilton összekoccant Massával, a brit pilóta McLarenjének eltört a jobb első kerekén a felfüggesztés és ezzel a pontverseny eddigi éllovasa kiesett. Az első kör végén Button, Alonso, Massa, Rosberg, Kubica volt a sorrend az élen.A kerékcserék csak a 36. körben kezdődtek meg, Button az élről a 37.-ben járt a boxutcában és ezzel Alonso került az első pozícióba. A spanyol csak egy körrel később cserélt kereket és a remekbe sikeredett boxkiállással, valamint hajmeresztő előzésnek köszönhetően riválisa elé került. Massa két körrel később "tankolt" és maradt a harmadik helyen.Tíz körrel a leintés előtt változatlanul az Alonso, Button, Massa trió vezetett, a negyedik Sebastian Vettel volt, de a német ekkor még nem járt a boxutcában. Három körrel a zárás előtt Mark Webber megelőzte Nico Hülkenberget (Williams) és a hatodik helyre lépett elő. Vettel csak az utolsó körben cserélt kereket és megtartotta negyedik helyét, az élen pedig már nem változott a sorrend.FORMA-1. OLASZ NAGYDÍJ, 2010A FUTAM VÉGEREDMÉNYE: 1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:16:24.572 ó (átlag: 240,849 km/h)
2. Jenson Button (brit, McLaren) 2.938 mp hátrány
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 4.223 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull Racing) 28.196 mp h.
5. Nico Rosberg (német, Mercedes GP) 29.942 mp h.
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull Racing) 31.276 mp h.
7. Nico Hülkenberg (német, Williams) 32.812 mp h.
8. Robert Kubica (lengyel, Renault) 34.028 mp h.
9. Michael Schumacher (német, Mercedes GP) 44.948 mp h.
10. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1:04.213 p h.
11. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1:05.056 p h.
12. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 1:06.106 p h.
13. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 1:18.919 p h.
14. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 1 kör h.
15. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
16. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
17. Timo Glock (német, Virgin Racing) 2 kör h.
18. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 2 kör h.
19. Jamamoto Szakon (japán, Hispania Racing Team) 2 kör h.
20. Lucas di Grassi (brazil, Virgin Racing) 2 kör h.
Leggyorsabb kör: Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:24.139/5,793 km
Forma-1: Alonso nyerte az Olasz Nagydíjat
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.