Miroslav Klose góljaMTI/EPANéhány, kölcsönösen kemény belépő után a németek támadtak aktívabban, és már a 3. percben vezetést szereztek egy remek Schweinsteiger-Müller összjáték után. Az ifjú csatár ráadásul nem akármilyen gól gazdája lett: az ő nevéhez fűződik immár Németország 200. világbajnoki találata. Az argentinok ocsúdása jó negyedóra múlva kezdődött, de az első érdemi akciójukra a félidő közepéig kellett várni. Igyekezetüket azonban nem díjazta az élet: nem tudták bevenni Neuer kapuját, bár a szünetig már hírnevükhöz méltó mutatványokkal is előálltak. A második félidőre egy még elszántabb argentin csapat jött ki, amely próbálkozott, de egyre kevesebb meggyőződéssel, miközben a németek megint elkezdtek játszani, egyre jobb és mind szebb akciókkal lohasztották Messiék igyekezetét.A Löw-legénység a gólig is eljutott, ráadásul háromszor is. A vége 4-0 lett, a németek a szokásos forgatókönyv szerint futballoztak, akaratuk gyors, tudatos és főleg eredményes játékkal párosult, ennél fogva csak a különbség lehetett meglepő.A németek a 20:30 órakor kezdődő Paraguay - Spanyolország párharc továbbjutójával találkoznak a szerdai elődöntőben.XIX. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA, 2010NEGYEDDÖNTŐ:NÉMETORSZÁG - ARGENTÍNA 4-0 (1-0)
Fokváros, Green Point Stadion, 64,100 néző, V.: Ravsan Irmatov (üzbég)NÉMETORSZÁG: Neuer - Lahm, Friedrich, Mertesacker, Boateng (Jansen 72.) - Khedira (Kroos 77.), Schweinsteiger - Müller (Trochowski 84.), Özil, Podolski - Klose Szövetségi kapitány: Joachim Löw
ARGENTÍNA: Romero - Otamendi (Pastore 70.), Demichelis, Burdisso, Heinze - Mascherano, Rodriguez, Di María (Agüero 75.) - Messi, Tévez, Higuaín Szövetségi kapitány: Diego MaradonaGólszerzők: Müller (3.), Klose (68., 89.), Friedrich (74.)
Németország 4-0-ra kiütötte Argentínát
Németország jutott be harmadikként a legjobb négy közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a szombati, fokvárosi negyeddöntőben 4-0-ra legyőzte Argentínát.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.