Órákkal azután, hogy Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke kedden elnézést kért a vb-n történt egyértelmű bírói tévedésekért, és bejelentette, hogy már a jövő hónapban napirendre tűzik a videobíró alkalmazásának kérdését, a sípmesterek közleményben jelezték: készen állnak a technológia használatára."Nyitott vagyok minden olyanra, ami csökkenti a hibalehetőségeket - mondta Howard Webb angol játékvezető. - Bármilyen eszköz is áll majd rendelkezésünkre, a legjobb tudásom szerint fogom használni".A dél-afrikai vb eddigi legsúlyosabb hibái a vasárnapi két nyolcaddöntőn történtek. A Németország-Anglia mérkőzésen 2-1-es német vezetésnél Frank Lampard lövése után a felső lécről közel egy méterrel a gólvonal mögé pattant a labda, Jorge Larrionda játékvezető mégis továbbot intett, s a meccset 4-1-re nyerte meg Joachim Löw együttese. Néhány órával később az Argentína-Mexikó meccsen a 26. percben az addig teljesen veszélytelen dél-amerikaiak csatára, Carlos Tévez méteres lesről fejelt a hálóba, ám sem Roberto Rosetti játékvezető, sem asszisztense nem látott okot a gól érvénytelenítésére. A találkozó végül 3-1-es argentin győzelemmel zárult.A keddi edzésen egyébként - személyes okokra hivatkozva - sem az uruguayi Larrionda, sem az olasz Rosetti nem jelent meg.
Vébé: a bírók készen állnak a videobíróra
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság játékvezetői nyitottak a videobíró bevezetésére.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.