A Diego Maradona szövetségi kapitány által irányított együttesben senki sem küszködik sérüléssel, afrikai ellenfele azonban korábban elvesztette kulcsfontosságú középpályását, az angol Chelsea-ben légióskodó John Obi Mikelt. Kérdés azonban, hogy a spanyol FC Barcelonával nehéz szezont maga mögött tudó aranylabdás Lionel Messi, és a nem éppen fiatal, 35 éves Juan Sebastian Verón milyen formában lép pályára a johannesburgi Ellis Parkban.
Donato Villani, az argentinok csapatorvosa a csütörtöki sajtókonferencián úgy nyilatkozott, hogy a 23 fős keret minden tagja tökéletesen egészséges, miközben a válogatott erőnléti edzője szerint Messi kimerülten érkezett Dél-Afrikába, s láthatóan fáradt. A dél-amerikai gárda a legtöbb szakértő szerint az egyik nagy esélyese a tornának, a játékosokban megvan a végső sikerhez szükséges tudás, ugyanakkor csapatként szinte ismeretlenek, Maradona ugyanis meglehetősen sokszor cserélgette a futballistákat, száznál (!) is többet kipróbálva a kvalifikációs sorozat közben.
Verón mellett a rivális nigériaiaknál is pályára lép egy veterán, mégpedig a 33 esztendős Nwankwo Kanu. A csatár Yakubu Aiyegbeni szerint nem lesz gondjuk a középpályán, s bár Obi Mikel az egyik legjobb labdarúgójuk, a pótlását meg tudják oldani. "Nem vagyunk nyomás alatt, Argentínának sokkal több a veszítenivalója - fogalmazott a támadó. - Mi kimegyünk a pályára, és élvezni szeretnénk a játékot." Az argentinoknak bizonyára nem lesz gondjuk támadásban, miután Messi mellett Carlos Tévez és Gonzalo Higuaín is meglehetősen gólérzékeny, a jó testfelépítésű nigériaiak ellen azonban szükségük lesz a kemény védekezésre is. "Remek futballisták, erősek, gyorsak és technikásak" - dicsérte a riválist Gabriel Heinze, a dél-amerikaiak védője.
A 16 órakor startoló összecsapás előtt, 13:30-as kezdettel kerül sor a B csoport nyitómérkőzésére a Koreai Köztársaság és a 2004-es Európa-bajnok Görögország válogatottjai között. A két együttes értékes pontokat szerezhet, illetve lophat el a másiktól, a szakértők többsége szerint ugyanis a második, még továbbjutást érő helyért lesz igazán hatalmas a csata, az élen ugyanis nagy valószínűséggel az argentinok zárnak. A dél-európai együttes előtt adott a lehetőség, hogy javítson eddigi világbajnoki örökmérlegén, amely három vereségből áll, az eddigi egyetlen szereplésük alkalmával, 1994-ben ugyanis lőtt gól nélkül, nulla ponttal búcsúztak a csoportkör után. A hazai rendezésű, 2002-es vb-n egészen az elődöntőig menetelő, majd végül negyedikként zárt dél-koreaiak a legutóbbi hét tornán szerepeltek ugyan, de az "idegenben" sorra került eseményeken még egyszer sem sikerült továbblépniük a csoportból. "A tapasztaltabb játékosok sokat segítenek a fiatalabbaknak, akik így magabiztosabban léphetnek pályára - mondta Park Dzsi Szung, a Manchester Unitedben légióskodó középpályás. - Nem vagyunk könnyű helyzetben, az ellenfeleink erősek, de harcolni fogunk, s véleményem szerint most van esélyünk a továbbjutásra."
Argentína csattanós választ adhat a kritikákra
A selejtezők során sokat bírált argentin labdarúgó-válogatott csattanós választ adhat a kritikákra a dél-afrikai világbajnokság szombati napján, amikor is Nigéria ellen vívja első csoportmérkőzését.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.