A Kijevben rendezett, 12 menetesre tervezett pénteki meccsen a címvédő akarata érvényesült, a 33 éves magyar bokszolóra - menedzsmentjének tájékoztatása szerint - háromszor is számolt a mérkőzésvezető, aki végül a nyolcadik menetben, sérülés miatt szüntette be a meccset. A korábban a nagyváltósúlyúak között két kisebb szervezet, a WBF és az IBO vb-címét is elhódító Kótai pályafutása 41. profi mérkőzését vívta, s - 36 győzelem és 1 döntetlen mellett - ez volt a negyedik veresége. A 33 éves magyar bokszoló tavaly júliusban tért vissza három év kihagyás után, azóta ez volt az ötödik meccse, a korábbi négyet megnyerte.
Kótait leléptették
Kótai Mihálynak nem sikerült megszereznie a Boksz Világszövetség (WBA) középsúlyú interkontinentális övét, miután a címvédő grúz Avtandil Hurcidze elleni mérkőzésen sérülés miatt leléptették.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.