A lap szerdai számában azt írja: "ez az eredménye annak az átvilágításnak, amelyet az OTP elnök-vezérigazgatója rendelt el a szövetségben. (...) Kisteleki István megüresedett pozícióját ugyanakkor korántsem feltétel nélkül foglalná el: állítólag kikötése lesz, hogy az MLSZ elnökségében kizárólag az ő emberei üljenek."A lap úgy tudja, Csányi megbízásából több napon keresztül könyvvizsgálók dolgoztak a kőérberki központban, s a végeredmény nem rémisztette el a bankvezért. Kisteleki István megüresedett pozícióját ugyanakkor korántsem feltétel nélkül foglalná el: állítólag kikötése lesz, hogy az MLSZ elnökségében kizárólag az ő emberei üljenek majd, s mindez abszolúte érthető, elvégre az nehezen elképzelhető, hogy megannyi érdekeltsége és vállalkozása mellett jut majd ideje a napi futballügyekre is. Ez esetben pedig bizalmi embereivel kell körülvennie magát. Mindazonáltal az kevéssé tetszik valószínűnek, hogy Csányi Sándor igent mond a megkeresésre, majd az MLSZ mégsem kéri fel hivatalos elnökjelöltnek, már csak azért sem, mert jelen állás szerint egyetlen más aspiráns sincs a posztra - emlékeztet a Népszava.Csányi döntéséről kedd délutánig hivatalosan nem értesítette a szervezetet - olvasható a Népszavában. Az MLSZ elnöksége szerdai ülésén készíti elő a tisztújítást.
Csányi Sándor vállalja az MLSZ elnöki tisztét?
Vállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét Csányi Sándor – értesült a Népszava.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.