A súlycsoport címvédője negyedik mérkőzésén a vb-ezüstérmes spanyol Sugoi Uriartéval találkozott, aki a tavalyi világbajnokságon - eddigi egyetlen találkozójukon - legyőzte őt Rotterdamban, méghozzá vitatott körülmények között, bírói döntéssel. A második felvonás az ellenfél részéről ugyanolyan "maszatos" dzsúdót hozott, mint az első: Uriarte kizárólag a védekezésre és a lendület megtörésére koncentrált, míg az MTK-Erzsébetváros 30. évében járó versenyzője ment előre, és kezdeményezett. Az összecsapás értékelhető akciót nem, csupán öt intést hozott, ebből hármat a magyarnak, kettőt a riválisnak ítélt a bíró, aki így vazaarival győzött.A spanyol dzsúdós hatalmas füttykoncert közepette hagyta el a tatamit. Ungvári 2005 (Rotterdam) és 2008 (Lisszabon) után harmadik Eb-ezüstjét nyerte, melyhez ezúttal 1500 euró társult. "Egyszerre négy embert nem lehet legyőzni - nyilatkozta Ungvári elkeseredetten. - Bennem volt az arany, három ipponnal jutottam döntőbe, de sokadszor fordul elő, hogy a bírók ellenem ítélnek, ezt nagyobb sportdiplomáciával talán ki lehetne küszöbölni. Nem volt jogos az ellenfelem sikere, egyfolytában antidzsúdót csinált, én pedig sok békát lenyeltem már, de ezt nagyon nehéz. Tenni kellene valamit, hogy ez ne folytatódhasson büntetlenül."
Ungvári Eb-ezüstje után a bírókról: "négy ember ellen nem lehet nyerni"
A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet nyert a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.