Az amerikai szakember a tornát felvezető sajtótájékoztatón elmondta: az eddig eltervezett munkát a játékosok megfelelőn elvégezték, most már egyre inkább a taktikán és a játékelemek gyakorlásán lesz a hangsúly, nem pedig a fizikai tréningeken. Azt még nem tudja, hogy ki lesz a vb-n a két kapus, ez attól függ, hogy Szuper Levente elutazhat-e Szlovéniába, ugyanis klubja, a Hannover még versenyben van a német bajnokságban."Az elvárások magasak, de optimisták vagyunk, szeretnénk megszerezni a feljutást jelentő első helyet Ljubljanában. Úgy érzem, a nagy várakozás pozitívan hat a játékosokra. Ezek a játékosok tudják, miként kell nyerni, mi szükséges a sikerhez" - jelentette ki Ted Sator. A csapatkapitány, Tokaji Viktor kitért rá, hogy elsősorban a szlovén, valamint a lengyel válogatott lehet a fő rivális a feljutásért folyó harcban. A világranglista 11. helyén álló norvégoktól 12 hokis látogat Budapestre azok közük, akik ott voltak a februári ötkarikás csúcseseményen, míg az osztrákoknál (14.) lesz olyan játékos Thomas Pöck személyében, aki az előző idényben még az észak-amerikai profiligában (NHL) játszott - most a svájci élvonalban szerepel.A két vendég pénteken a káposztásmegyeri Icecenterben csap össze 19 órakor. A magyarok mindkét meccsüket a Papp László Budapest Sportarénában vívják, szombat 18 órakor az osztrákok, vasárnap 16:30-kor pedig a norvégok lesznek az ellenfelek. Utóbbi találkozón a szurkolók plüssállatokat dobálhatnak a jégre az első hazai gól után, de az is hozhat játékfigurát, aki csak a szombati találkozóra jön, ebben az esetben a szervezők összegyűjtik az állatkákat, s vasárnap a többivel együtt a pályára kerülnek. A figurákat gyermekkórházaknak ajánlják fel.Az osztrákokat utoljára 1977. december 29-én, egy budapesti barátságos mérkőzésen sikerült legyőzni 1-0-ra, azóta hétből hét vereség a magyar mérleg. A két gárda legutóbb a tavalyi A csoportos vb-n találkozott, akkor, május elsején, Klotenben 6-0-ra kikaptak a magyarok. A norvégokkal tavaly áprilisban játszott legutóbb a magyar együttes, s előbb büntetőkkel 4-3-ra, majd 4-1-re nyert hazai pályán a vb-felkészülés jegyében.
Hétvégén tart főbróbát a magyar jégkorong a vb előtt
A vancouveri olimpián tizedik norvég együttes, valamint az osztrák csapat lesz a magyar jégkorong-válogatott hétvégi ellenfele a Pannon Hoki Gálán, amelyet az április 17-én rajtoló, ljubljanai divízió I-es világbajnokság főpróbájának tart Ted Sator szövetségi kapitány.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.