Tévés meccs lévén a közvetítésre alkalmatlan népligeti uszoda helyett a Kőér utcai Honvéd-uszodába tette át "hazai" mérkőzésének színhelyét a Ferencváros, amely az őszi, idegenbeli súlyos vereség (5-13) után szeretett volna visszavágni a címvédőnek.
A Vasas viszont nem óhajtott ehhez asszisztálni, hanem nagyon is otthonosan játszva gyorsan elhúzott 3-0-ra. Az FTC 3-2-re felzárkózott a második negyed elején, a nagyszünetre azonban már újfent háromgólnyi különbség volt a felek között (2-5).
A folytatásban 5-3-ra még "visszajött" a zöld-fehér gárda, ám a további felzárkózási lehetőségeit elpuskázta. Az angyalföldi alakulat ugyanakkor a mezőny legjobbja, a háromszor is eredményes olimpiai bajnok Varga Dániel vezényletével élt az adódó alkalmakkal, s főképpen gyors lefordulásokból egyre nagyobb előnyre szert téve végül 13-7-re győzött.
A Vasas jobb volt a "hazaiaknál"
A Vodafone férfi vízilabda ob I alapszakaszának bajnoki sorrendjében az Eger mögött a második és harmadik helyet elfoglaló két fővárosi csapat szombati, délidőben rendezett rangadóját a Vasas nyerte az FTC ellen 6 góllal. FTC-Fisher Klíma – TEVA-VasasPlaket 7-13 (1-3, 1-2, 2-5, 3-3)
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.