A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű alakulat az A csoportban, a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott dél-koreaiakkal, valamint a japánokkal és a britekkel vívta meg a selejtezőket.
A viadal honlapja szerint a magyarok a négy távon (500, 1000, 3000 méter és váltó) összesen 22 pontot gyűjtöttek, ezzel a briteket sikerült megelőzniük. A csoportot megnyerő Koreai Köztársaság automatikusan bejutott a vasárnapi A döntőbe, míg a japánok és a magyarok a B csoport kettő órakor kezdődő selejtezőinek 2. és 3. helyezettjével küzdhetnek majd a fennmaradó két, A finálés helyért.
A B jelű négyesben a kínaiak visszalépése miatt csak három váltó szerepel, a kanadai, az olasz és a német.
A csoport, végeredmény:
1. Koreai Köztársaság 52 pont (A döntős)
2. Japán 29 (reményfutam)
3. Magyarország 22 (reményfutam)
4. Nagy-Britannia 17 (B döntős)
Rövidpályás csapat-vb - Reményfutamban a magyar női váltó
Az első fordulóban a harmadik helyen zárt, így a szombaton este sorra kerülő reményfutamokban küzdhet az A döntőbe jutásért a magyar női váltó az olaszországi Bormióban zajló rövidpályás gyorskorcsolya csapat-világbajnokságon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.