A FIM honlapjának csütörtöki közleménye szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni.Sávoly helyett Aragonban lesz majd a szeptemberi futam - ez már a negyedik spanyolországi helyszín 2010-ben, miután Jerez, Barcelona és Valencia is rendez versenyt. A Somogy megyei Sávoly mellé tervezett Balatonring helyzete múlt pénteken vált szinte teljesen kilátástalanná, miután a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az annak tulajdonosi jogait gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) úgy döntött, hogy nem köt szerződést a beruházóval.Az MFB azzal indokolta a döntést, hogy a beruházótól nem kaptak megnyugtató javaslatokat a kockázatok kezelésére. Az állami tulajdonban lévő fejlesztési bank egy tavaly októberi kormányhatározat szerint 15,3 milliárd forint összegű hitelt nyújtott volna 80 százalékos állami kezesség mellett a Balatonring megépítéséhez. A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért. Egy spanyol konzorcium 2008 nyarán jelentette be, hogy csaknem 90 millió euróért - felerészt hitelből, felerészt önerőből - felépít egy 4232 méter hosszú versenypályát Sávolyon, s 2009 őszén meg is rendeznék ott az első gyorsaságimotoros-világbajnoki futamot. A ring építése azonban csúszott, mert nem tudtak megállapodni az MFB-vel a szükséges hitelről, ezért a pálya premierjét 2009 őszéről 2010 szeptemberére halasztották. A beruházó tavaly júliusban saját tőkéjéből elkezdte építeni a ringet abban bízva, hogy az MFB időközben jóváhagyja számára a munkálatok befejezéséhez nélkülözhetetlen összeget.
Gyorsaságimotoros-vb: törölték a sávolyi futamot
A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) törölte a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat, s a helyére egy újabb spanyolországi futamot iktatott be.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.