Az üzletember az MTI-hez eljutott közleményben távozásának okaként az nevezte meg, hogy több dologban nem értett egyet az ötfős bizottságot elnöklő Helmeczy Lászlóval."Elképzeléseim alapvetően nem egyeztek a bizottság elnökének elképzeléseivel több, számomra fontos témában. Ilyenkor a helyes út, ha az ember nem terheli a bizottságot konfliktusokkal - olvasható Hemingway nyilatkozata a közleményben. - Azt gondolom, hogy a feladatok elvégzése és a folyamat sikeres befejezése más struktúrát igényel, mely munkát majd az elnökségen, és az NB I-es és NB II-es Bizottságokon keresztül eredményesebben tudom folytatni. A bizottságnak Hemingway és Helmeczy mellett Nemes Ferenc, Kutasi Róbert, valamint Garancsi István a tagja.Bordás György tavaly augusztusban lett az MLSZ főtitkára, s most jelezte, hogy április 15-ig kívánja ellátni eddigi feladatát. Ő volt egyébként a nyolcadik, aki betöltötte ezt a tisztséget a szövetségben a februárban lemondott Kisteleki István négyéves elnöksége alatt.A február végén leköszönt elnök helyére még nincs jelölt, sőt, mint arról az MTI megbízható forrásból értesült, az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon még azt a szempontrendszert sem alakították ki a tagok, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására.A bizottság szerdán ugyanakkor egy fővel megfogyatkozott, miután George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa lemondott tagságáról, mivel alapvető elképzelései nem egyeztek meg a bizottságot vezető Helmeczy Lászlóéval.Az MLSZ tisztújító közgyűlésére várhatóan májusban kerülhet sor, ám könnyen elképzelhető, hogy két közgyűlésre lesz szükség, mert ha a helyzet úgy kívánja, a tisztújítás előtt alapszabály-módosítást kell végrehajtani.
Hemingway is kilépett - vezeti még valaki a magyar focit?
George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa szerdán lemondott tagságáról az MLSZ tisztújító közgyűlését előkészítő ad hoc bizottságban.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.