Csehi István ügyvezető a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a klub anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy játékosokat vásároljanak, de így is sikerült pótolni a távozókat, és megerősíteni a keretet. Kovács Zoltán sportigazgató bejelentette: Demjén Gábor, Varga Roland és az angol Gary Martin kölcsönben érkezett, a szerb Dusan Vasiljevic és Szokol Zsolt játékjoga a csapaté lett, Varga Péter pedig amatőrszerződést írt alá. A legnagyobb erősítésnek a Bresciától igazolt, több poszton is bevethető Varga Rolandot nevezte, aki tavaly tagja volt az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak.
Hat játékost szerzett ingyen az Újpest
A bajnokságban harmadik helyen álló Újpest labdarúgócsapata hat játékost igazolt a téli holtszezonban, mindezt úgy, hogy a klubnak egyetlen fillérjébe sem kerültek a futballisták.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.