Hoffman és az utolsó pillanatokban honosított Zavozin párosa most először szerepel olimpián együtt, négy éve a duó hölgy tagja még Elek Attilával a 17. helyen végzett a torinói játékokon. Az idei Európa-bajnokságon, első közös világversenyén az "új" páros tizedik lett. A magyar idő szerint szombaton 1:45-kor kezdődő programban Hoffmannék kilencedikként mutathatják be gyakorlatukat.A versenynapon mindössze négy számban osztanak érmeket, a legnagyobb érdeklődés a férfi alpesi sízők szuper-óriásműlesikló számát előzi meg. A hétfőn rendezett lesiklás eredményéből kiindulva megjósolhatatlan a sportág második leggyorsabb számának végkimenetele, ugyanis az eddigi egyetlen vancouveri férfi versenyben mindössze kilenc század volt a különbség az első Didier Defago és a harmadik Bode Miller között, de még a 15. Peter Fill is egy másodpercen belüli idővel ért célba az aranyérmeshez képest.A férfi Super G mellett a női sífutók 15 km-es üldözéses számában (7,5 km klasszikus stílus, 7,5 km szabad stílus), illetve a férfi és női szkeletonsoknál rendeznek éremcsatározásokat.
Téli olimpia 2010: bemutatkozik a magyar jégtáncos duó
A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim kettős is megkezdi a szereplését a vancouveri téli olimpián, melyen pénteken a kötelező programjaikat mutatják be a jégtáncosok.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.