A 30 éves versenyző a női sprint előtti bemelegítés során egy kanyarban kisodródott és egy több méter mély árokba zuhant. A szervezők megengedték neki, hogy a selejtezőben ne a számára kisorsolt harmadik helyről, hanem utolsóként induljon, s végül - a láthatóan igen komoly fájdalmak ellenére - a fináléba verekedte magát, majd ott nem kevésbé hősiesen küzdve harmadikként ért célba."Először egy fának ütköztem, aztán egy pocsolyában találtam magam - idézte fel a balesetet. - A lécem és a cipőm tönkrement, a hátam és az oldalam pedig pokolian sajgott. Az orvosok megállapították, hogy nem tört el semmim, így összeszorítottam a fogam és folytattam." A célba érés után Majdic többször is elájult, a dobogóra csak segítséggel tudott fellépni, majd a sajtótájékoztatón is kíntól eltorzult arccal nyilatkozott."Ez a bronzérem olyan értékes számomra, mintha gyémánttal díszített arany lenne. Az élsportban töltött 22 évem alatt még nem szenvedtem ennyit" - összegzett a rajt előtt a fő favoritok között emlegetett sportoló, aki hazája első olimpiai érmét szerezte meg sífutásban.
Árokba zuhant, fának ütközött a sífutónő, de felállt és bronzérmes lett
Egyöntetű vélemények szerint a sérülten is bronzérmet kicsikaró szlovén sífutónő, Petra Majdic lett a szerdai nap hőse a vancouveri téli olimpián.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.