"A Dél-Afrikába utazó keret felét már kiválasztottam" - nyilatkozta kedden, a "németországi" névsor kihirdetését követően Maradona. A 49 éves kapitány szinte kizárólag európai topligákban edződő légiósokat választott a mérkőzésre: Lionel Messi mellett Javier Mascherano, Gonzalo Higuaín, Carlos Tevez és Sergio Agüero is szerepel az összecsapáson. Juan Sebastian Verón, Clement Rodríguez és Nicolas Otamendi személyében csupán három, az argentin bajnokságban foglalkoztatott játékosra számít a kapitány. A korábbi kiváló játékosból lett szakvezető, aki 15 hónapja irányítja a nemzeti együttest, eddig 101 labdarúgót válogatott be és tett próbára."Jóllehet nem tartozunk a legnagyobb esélyesek közé, szeretnénk megtörni az átkot, hogy Argentína 24 éve képtelen világbajnokságot nyerni - szögezte le Maradona. - Ez lelkesít mindenkit." Az albiceleste Nigéria, a Koreai Köztársaság és a korábbi Európa-bajnok Görögország legjobbjaival találkozik majd a dél-afrikai csúcsviadal B betűjelű csoportjában.
Márciusban kiderül, mit tud Messi és az argentin csapat
Diego Maradona szövetségi kapitány a németek elleni, március 3-i barátságos mérkőzésen tesztelheti legközelebb, hogy hol tart a felkészülésben csapata, a nyári, dél-afrikai világbajnokságra készülő argentin labdarúgó-válogatott.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.