A Debreceni Labdarúgó Akadémiára jelentkezők közül kiválasztottaknak szeptemberben indul hatosztályos gimnáziumi képzés a DVSC, a város és a Debreceni Egyetem (DE) közös vállalkozásában. Ennek keretében nemcsak a DE Balásházy János gyakorló szakközépiskolájában végeznek kollégiumi és sportcélú fejlesztéseket: az intézmény szomszédságában kiépítenek 10 futballpályát is. Az új pályák közül kilenc füves, egy pedig műfüves borítású lesz, ezenkívül még három kisebb műfüves edzőpálya is készül."A komplexum része lesz továbbá egy orvosi központ és egy öltözőket és irodaházat is magában foglaló épületegyüttes, amivel Magyarország legkorszerűbb sportcentruma fog a debreceni utánpótlás szolgálatára állni" - hangoztatta az elnök, hozzátéve, hogy a fiatal futballisták képzését a klub szakembergárdája végzi. Szima Gábor az MTI érdeklődésére elmondta: az eredetileg 300-400 milliósra tervezett beruházáshoz legalább ekkora összegben szeretnének pályázati pénzeket is nyerni, így annak teljes költsége várhatóan meghaladja a 800 milliót. Ennek a pályázati önrészét a DVSC és a városi önkormányzat közösen teremti elő, a 12 hektáros építési területet pedig a DE biztosítja.A beruházás kezdési időpontja még bizonytalan, mert folyamatban van több pályázatuk is. A látványos munkák azonban a kollégium felújításával és a Balásházy szakközépiskola füves futballpályájának felújításával kezdődnek, ezek tanévkezdésre be is fejeződnek - jelentette ki Szima Gábor. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere a beruházásról szólva elmondta: a sportkomplexum tulajdonjoga egyenlően oszlik majd meg a város, a DVSC és a DE között. "Az ide kerülő fiataloknak olyan képességeket is el kell sajátítaniuk, melyeknek sajnos a mai magyar focisták többnyire híján vannak. Ilyenek az idegen nyelvek, a jó kommunikációs készség, sportmenedzsment és bizonyos fokú gazdasági ismeretek. Ezeket a DE képzési rendszerébe bekerülő fiatalok mind elsajátíthatják" - fogalmazott a polgármester.Bács Zoltán, a DE Agrár- és Műszaki Tudományok Centrumának elnökhelyettese a program diákokat érintő részleteiről elmondta: az intézmény szeptemberben induló hatosztályos sporttagozatára 32 tanulót vesznek fel idén, jelentkezni február 19-ig lehet. A diákok órarendjét az edzésekhez igazítják majd, és ha igény van rá, mindegyiküknek tudnak kollégiumi férőhelyet biztosítani. Nagy hangsúlyt fektetnek majd az angol és német nyelv oktatására, akiből pedig nem lesz profi futballista, az egyetem más képzésein folytathatja tanulmányait, amatőrszinten pedig az egyetemi futballcsapat játékosa lehet - sorolta a lehetőségeket Bács Zoltán.
800 milliót szánnak a debreceni edzőkomplexumra
A DVSC Futballszervező Zrt. és a debreceni önkormányzat közös beruházásaként mintegy 800 millió forintból építenek minden igényt kielégítő utánpótlásképző sportkomplexumot a városhoz tartozó Pallagon - jelentette be Szima Gábor, a futballklub elnöke szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.