"Rudolf Gergely nyártól a Genoa játékosa lesz. A DVSC-TEVA a lehetőségekhez képest a lehető legjobban jár, ugyanis az olasz csapat hajlandó klubunknak egy kompenzációs díjat fizetni azért, hogy a játékos megfelelő állapotban érkezzen júliusban Olaszországba, vagyis elutazzon a csapattal a törökországi edzőtáborba, az első kerettel készüljön, és játsszon a bajnoki mérkőzéseken" - áll a hajdúságiak hivatalos honlapján.
A közleményből kiderül, hogy játékos lemond a 2010-ben esedékes teljes jövedelméről, vagyis ingyen futballozik majd Debrecenben. "Egész végig az lebegett a szemem előtt, hogy a klub és én is minél jobban járjunk. Ahogy a vezetők is mondták: fátylat borítottunk a múltra. Nagyon örülök annak, hogy befejezhetem a szezont a DVSC-TEVA-val. Nagyon szeretem ezt a várost, éppen ezért a tavasz folyamán szeretnék minél több gólt szerezni és olyan teljesítményt nyújtani, amellyel tényleg tudok segíteni a csapatnak a bajnoki cím elérésében" - nyilatkozta Rudolf.
Rudolf Gergely az olasz élvonalba szerződött
Rudolf Gergely július 1-től az olasz élvonalban szereplő Genoa labdarúgója lesz. Erről a válogatott támadó klubja, a Debrecen számolt be hétfőn.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.