Csütörtökön nyitnak Siófok, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonfüred, Balatonföldvár kijelölt jégpályái. Balatonfüreden két kijelölt jégpálya is lesz, ahol egy vendéglős is pályát üzemeltet az étterme előtt. A jelzések szerint a révfülöpi önkormányzat is kijelöl jégpályát, Balatonbogláron pedig pályák kijelölése nélkül is napok óta korcsolyáznak a nagyobb strandok jegén - mondta. Hozzátette: Fonyódon szombaton nyit a kijelölt jégpálya, Balatonberényben vasárnap. Van, ahol karnevált, fesztivált is terveznek, Keszthelyen pedig, ahol egyelőre túl vékony még a jég, csak a következő napokban dönt a testület arról, legyen-e pálya-kijelölés.
Az önkormányzatoknak nincs bejelentési kötelezettségük a rendőrségnek, így csak azokról a jégpályákról tud a vízirendészet, amelyeket jeleznek. A tanácsot, segítséget kérő önkormányzatoknak a vízirendészet azt javasolja, hogy minden kijelölt pályánál legyen fapalló, létra, minimum 50 méteres kötél, mentőöv, meleg takaró, segítséget kérő mobiltelefon és elsősegélydoboz.
A vízirendőrök mellett a vízimentők is riaszthatók baj esetén. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője elmondta, a Balaton Fejlesztési Tanács felszerelte őket a jégről való mentéshez szükséges speciális eszközökkel.
Sorra nyitnak a balatoni jégpályák
Több Balaton parti település önkormányzata is jelezte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak, hogy jégpályát jelöl ki, illetve tanácsot, segítséget kért annak biztonságos üzemeltetéséhez - tájékoztatta Horváth László, a rendőrkapitányság vezetője szerdán az MTI-t.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.