A hatodik helyen kiemelt játékos kedden mindössze négy játékot engedélyezett a német Dieter Kindlmann-nak. Az orosz teniszező - aki október óta négy tornát nyert meg - a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy most hirtelen mindenki fél tőle.
"Ez érdekes, egyben számomra előnyös helyzet. Önbizalmat meríthetek belőle, már csak azért is, mert úgy érzem, most bárkit képes vagyok legyőzni. Már nem csak az alapvonalon játszom, igyekszem gyakran bemenni a hálóhoz. Javult a szervám is, de szeretnék még gyorsabb lenni. Del Potro azt mondta, olyan vagyok, mint a Playstation 3. Én Playstation 4 akarok lenni."
Davigyenko szerint hamarosan vége annak az időszaknak, amelyben mindig a svájci Roger Federerről vagy a spanyol Rafael Nadalról szól a történet, s ennek alátámasztására - a sajátjait kihagyva - a svéd Robin Söderling, az amerikai Andy Roddick és az argentin Juan Manuel del Potro sikereit említette.
Fabrice Santoro három játszmában kikapott a horvát Marin Cilictől, de korántsem bánkódott, mivel 70-re növelte Grand Slam-tornáinak számát, s tette ezt négy évtizedben pályára lépve. A mindkét tekintetben világrekorder 37 éves teniszező novemberben vonult vissza, s csupán a szórakozás kedvéért, meg a kerekítésért utazott el Melbourne-be.
Eredmények: férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért)
Davigyenko (orosz, 6.) - Kindlmann (német) 6:1, 6:0, 6:3
Verdasco (spanyol, 9.) - Ball (ausztrál) 6:7 (4-7), 7:6 (7-1), 7:5, 6:2
Monfils (francia, 12.) - Ebden (ausztrál) 6:4, 6:4, 6:4
Cilic (horvát, 14.) - Santoro (francia) 7:5, 7:5, 6:3
Wawrinka (svájci, 19.) - Garcia-Lopez (spanyol) 6:3, 6:3, 6:2
Berdych (cseh, 21.) - Haase (holland) 6:0, 6:3, 6:3
Schüttler (német) - Querrey (amerikai, 25.) 6:3, 2:6, 6:4, 6:3
Kohlschreiber (német, 27.) - Zeballos (argentin) 6:1, 7:5, 6:1
Troicki (szerb, 29.) - Lapentti (ecuadori) 4:6, 6:3, 6:1, 6:3
Isner (amerikai, 33.) - Seppi (olasz) 6:3, 6:3, 3:6, 5:7, 6:4
Blake (amerikai) - Clément (francia) 7:5, 7:5, 6:2
Bellucci (brazil) - Gabasvili (orosz) 6:3, 7:5, 4:6, 6:4
Szergejev (ukrán) - Sela (izraeli) 6:3, 7:6 (7-3), 4:6, 7:6 (10-8)
Lopez (spanyol) - Cuevas (uruguayi) 6:1, 6:4, 7:5
Ilhan (török) - Grosjean (francia) 6:4, 6:3, 7:5
Sorensen (ír) - Lu (tajvani) 6:4, 3:6, 6:2, 6:1
Kunyicin (orosz) - Acasuso (argentin) 6:1, 2:6, 6:4, 6:2
Koroljov (orosz) - Brands (német) 6:2, 7:5, 7:5
Nieminen (finn) - Lindahl (ausztrál) 6:2, 7:5, 6:4
"Én Playstation 4 akarok lenni"
Nagyon könnyen jutott be a második fordulóba, azaz a legjobb 64 közé Nyikolaj Davigyenko az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.