Az António Nito tartományi ügyész által kiadott nyilatkozat szerint a vasárnap elfogott személyek annak a Cabinda Enklávé Felszabadítási Frontjának (FLEC) tagjai, amely több mint harminc éve vív harcot a terület elszakadásáért Angolától. "A két FLEC-tagot az incidens színhelyén, a Massabiba vezető úton fogták el, amely a két országot (Angolát és Kongót) összeköti" - olvasható a nyilatkozatban, amelyet az Angop állami hírügynökség közölt.
A togóiak buszát röviddel azután érte a támadás, hogy a Kongói Köztársaság felől belépett - az Angola többi részétől területileg elkülönülő - Cabindába. A rajtaütésben, amelyet a FLEC vállalt magára, a jármű helybéli sofőrje, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét, további nyolcan pedig különböző sérüléseket szenvedtek.
A terrorakció nyomán a togói vezetés hazarendelte a csapatot, de a válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza. Végül a togói miniszterelnök vasárnap újfent hazatérésre szólította fel a nemzeti együttest, s a döntés nyomatékosítására repülőgépet küldött értük Cabindába. Togo hétfő este a ghánai együttes ellen kezdte volna meg szereplését az afrikai kontinenstornán.
Két embert őrizetbe vettek a togói focicsapat elleni támadás ügyében
Az angolai hatóságok őrizetbe vettek két embert a lázongó Cabinda enklávéban annak gyanújával, hogy részük volt az Afrika Kupára érkező togói futballválogatott busza elleni, halálos áldozatokat is követelő pénteki fegyveres támadásban - közölte hétfőn az angolai állami rádió.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.