Márky Jenő, a nagyszabású viadal versenyigazgatója megerősítette, hogy anyagi okok miatt 2010-től külföldre kerülhet a magyar fővárosból a WTA-torna. "Az év végéig biztosítani kellene a rendezési költségeket" - mondta hétfőn az MTI-nek Márky arról, hogy mikor dőlhet el a kérdés. A budapesti torna a WTA Tour professzionális női versenysorozat magyarországi állomása, a Forma-1 mellett az egyetlen világszériás verseny, amely állandó helyszínnel és rendezési joggal rendelkezik. A két szomszédos országban egyelőre csak jóval alacsonyabb kategóriájú női viadalokat rendeznek.
A Római Teniszakadémia tavaly jutott be a 40 csúcsversenyhelyszín közé, ami akár elitklubnak is nevezhető. A szakemberek szerint szinte csoda kell ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön, innen ugyanis általában csak kiesni szoktak. Legalább százötven város áll sorban, hogy ilyen versenyrendezési jogot kaphasson. A Budapest GP-n közel 15 éves története során - többek között - olyan világsztárok fordultak meg, mint a wimbledoni győztes cseh Jana Novotna, a horvát Iva Majoli, a Roland Garros bajnoka, a dél-afrikai Amanda Coetzer, a volt világelső szerb Jelena Jankovic és az orosz szépség, Anna Kurnyikova is koptatta az Akadémia vörös salakját.
Tavaly ragyogó hazai sikernek tapsolhatott a zsúfolásig megtelt - éppen a versenyre elkészült - centerpálya közönsége: Szávay Ágnes a svájci Patty Schnydert győzte le a döntőben, amelyről huszonnégy országban láthattak tv-közvetítést a nézők. A magyar teniszezőnek ez volt az egyetlen idei WTA-tornagyőzelme egyesben.
A budapesti tenisztornából bukaresti tenisztorna lehet
Románia és Szlovákia is élénken érdeklődik a hagyományos Budapest Grand Prix női teniszverseny rendezési jogának átvétele iránt.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.